Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2024. június 25.

Csapat Eb 2024, 2. nap

Kedden a második nappal folytatódott a verseny, ahol továbbra is csak a nyílt csapatok játszanak, pénteken kezdenek majd a többiek. Ezt a napot is a rámában, azaz a BBO- és LoveBridge-közvetítő szobában kezdtük, de ezúttal nem hozott szerencsét a közvetítés.
Gulyás Dániel
2024. június 25.

Csapat Eb 2024, 1. nap

Hétfőn megkezdődött a szokásos, két éventénti csapat Európa-bajnokság Herningben, Dániában. Ez nem nyílt verseny, itt országonként és versenyszámonként csak egy egység indulhat. Idén a magas költségek miatt csak három együttest indítottunk, a nyílt csapat (Argay Zsolt–Kemény Márk, Hegedűs Gál–Szegedi Balázs, Winkler Gábor–Zábrádi Benjámin) mellett a vegyes versenyszámban (Fischer Brigitta–Szabó Csaba, Mezei Katalin–Honti László, Lajos Hanka–Hodosi Péter) és a nők között (Csipka Szilvia, Hegedüs Orsolya–Hegedűs Júlia, Tichy Eszter–Zalai Ágnes) lesz magyar csapat.
Vági Máté, Zábrádi Benjámin
2024. június 17.

Kémeink jelentik – IMP-bajnokság 2024, 6–8. játékhét

Az IMP-bajnokság első három osztályában szétszórtuk három ügynökünket, hogy hétről hétre megkeressék a legizgalmasabb partikat a saját bajnokságukban és jelentést tegyenek róla. Ravasz Róka az I/A partijait, a Zágrábi Hentes az I/B partijait, míg a II. osztály partijait olyannyira titkos ügynök fogja szállítani, hogy még álneve sincs.
Fazakas Gergely
2024. június 17.

Pannon-Work BAM-kupa 2024

Kevés versenyt szerveznek az MP elszámolású csapatversenyre. Ez másképpen a BAM, melyet szokásosan június elején, egyből az IMP-bajnokság után indított el Homonnay Géza. Ezúttal Pannon-Work BAM-kupa néven gyűlt össze 18 csapat az egymás utáni két keddre. A színvonalra nem lehetett panasz, hiszen Gamax és Galim mellett további I/A-s csapatok is jelentkeztek. A június 4-i első nap után a négy első helyezett jutott a döntőbe, sorrendben a Blackout, a Gamax, a Director Please és a Dienes – vagyis a Szilágyi Lászlóval megerősített I/B-s csapat nyerte a selejtezőt a másik három, I/A-s játékosokból álló együttes előtt. Egy-egy partit nézzünk meg a selejtezőből, az elődöntőből és a döntőből.
Weisz László
2024. június 6.

Meghalt Matheovits László

Újabb érzékeny veszteség érte Pécs, de talán az egész ország bridzstársadalmát. Életének 84. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Matheovits László, aki 1971 óta meghatározó alakja volt bridzséletünknek.
Gulyás Dániel, Kelen Károly
2024. május 30.

IMP-bajnokság 2024 8. játékhét

Befejeződött a 2024-es IMP-bajnokság, amely bár a bajnok tekintetében nem, de amúgy hozott sok meglepetést, továbbá egyre jobban teret nyernek a fiatalok – egyelőre többnyire az alacsonyabb osztályokban, de kíváncsian várjuk, jövőre mit hoznak majd az első osztályban.
Talyigás Péter
2024. május 29.

Az új név, amit meg kell tanulnunk: Pannon-Work – interjú Homonnay Gézával

Homonnay Géza évtizedeken keresztül volt a Magyar Bridzs Szövetség elnökségének tagja, ezen belül is hat évig volt elnök. Talán nem haragszik meg, ha eláruljuk, saját forrásaiból rendszeresen támogatja jelentős mértékben a magyar bridzset, a mostani interjúnak is egy nagyobbacska adomány adta az apropóját. Mondhatjuk, hogy szinte mindenkit ismer és szinte mindenki ismeri. Gézának azonban sok arca van, talán nem mindenki tudja, hogy kiemelkedően sikeres vállalkozó, világbajnoki bronzérmes bélyeggyűjtő, és megszállott teniszrajongó, aki nem csak a bélyegeket, de az elnökségi tagságokat is nagy szakértelemmel gyűjti.
Szappanos Géza
2024. május 24.

Az Öcsi

Nagyon rég óta vártam az alkalmat, hogy a magyar bridzs általam ismert legjobb játékosának érdemeiről kéretlenül beszámoljak.
Gulyás Dániel, Kelen Károly
2024. május 24.

IMP-bajnokság 2024, 7. játékhét

A hetedik fordulóval a hajrába fordult a 2024-es IMP-bajnokság, már csak egy játéknap maradt. A legtöbb osztályban már kialakultak a dobogóra esélyesek, de persze egy erős utolsó fordulóval még előbbre lehet lépni, a kiesési zónában pedig több pár biztos kiesőnek látszik, de sokan nincsenek még biztonságban.
Varga István
2024. május 18.

Modern licitelvek

Manapság nagyon más licitelvek uralkodnak kedvenc játékunkban, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Sokat gondolkozom arról, vajon milyen lesz a licitálás mondjuk 50 év múlva. Ezt persze én már nem fogom megtudni. A legizgalmasabb kérdés számomra az, hogy lesznek-e olyan forradalmi változások a licitelvek terén, mint amiket én átéltem.